Dungeon Siege II - A Félóriások
Senki sem érti a félóriásokat, csak maguk a féloriások. Ők egy csöndes faj, belsőleg fókuszáltak, nem érdekeltek a szociális dolgokban. A 10 láb magasságukkal nehéz őket a semmibe venni. Aranna eddigi összes fajai közül ök okozzák a legnagyobb rejtéjt.
A forgatagos Arannában az ő szakképzettségük szilárdan meghatározó. Mivel hogy, a fürgeséget meghagyták a más fajoknak és, varázslatokban ,egyébben sem érdekeltek ezért a puszta erejüket és, közelharci képességeiket fejlesztették , ezekben felülmúlhatatlanok.
De, abban is több van minthogy, szembenézel egy ilyen teremtménnyel és meglátod hogy, különleges tetoválások ,ceremonikus jelölések vannak az arcukon és testükön. Ez a titkaik egy része és , nem is fogják elárulni mi célt szolgálnak .. talán már ők maguk sem tudják.
Senki sem tudja honnan jöttek , vannak szóbeszédek amelyek arról mesélnek hogy, honnan jöhetett ez az ősi civilizáció de azok is csak szóbeszédek.
Elvesztették helyüket a világban. Ezek a nomád teremtmények és az ő privát életük elizolálták öket más társadalmaktól. Éppen az Elf település az ahol a féloriások éltek évekig a külvárosban.
-
Senki sem látott évek százai óta féloriás gyerekeket , nem volt olyan jelenség ahol nő félóriásokat láttak volna. Talán mert teljesen eltávolodtak a családi élettől és, gyermekeiket vándorútjuk során találják meg, a fiatalság nagy megörzői.
Ők maguk akár 100 évig is képesek élni az öregedés legkissebb jelét sem mutatják. Egy 30 éves ugyan úgy nézhet ki mint egy 130 éves.
A féloriások ellenszegülő életmódot élnek. A természetes erejük rettenetes ellenségekké is változtathatják őket, főleg amikor a csatában felmérgelődnek. De, mint egy szabály mindig visszafogja az a tudat őket ,hogy ők csak egy egyszerü teremtmények akik magukra vannak hagyatva. Erős munka etikájuk van, elképesztően jelentéktelen dolgokat is tőkéletességgel végeznek el, (talán ez is a tragédiájuk?). Nagyon melankonikus életet élnek. Sokan elfordulnak előlük azért amienek ,de a Driád nép különösen nyitottan fordul hozzájuk.
Egy próbléma van ezzel a nemes néppel a találkozás vakbuzgosága. A viselkedésük különös és, ha valamit elpusztítank kultúrájukból ami kedves volt nekik az is csak tovább visszataszítja őket már így is eléggé melankonikus életkübe.
Nincs olyan igazságtalanság amit már ne szenvedett volna el ez a sztoikus álhatatósságú nép. Mégis fojtatni tudják csendés kis életüket , a hajthatalan , titokzatos, félreértett életüket.